Alsóregmec történelme

Alsóregmec első írásos említése 725 esztendővel ezelőtt történt: 1277-ben Redemech (kiejtve: redemec) formában rögzítették az abaúji település nevét. Ez az első említés akkor több szomszédos lakott helyre vonatkozott: a mai Alsó- és Felsőregmecre, sőt Vily falura is. Az Árpád-kori oklevelekben ilyen névváltozatokkal találkozhatunk: Redemech – Redmuch – Redmech. A névtani szakirodalom szerint a helynév szláv eredetű, s a Radim személynévre vezethető vissza.

1386-ban megjelent az Abaúj- és Zemplén vármegyék határán elhelyezkedő községnek a megkülönböztető előtaggal bővített névalakja: Alsowredmech.

A Hegyköz több községének sorsához hasonlóan – többek között a Rákóczi-szabadságharc következményeként – Alsóregmecre is a szinte teljes pusztulás várt, elnéptelenedett. Az újratelepítés eredményeként a 18. században lakossága ruszin és szlovák nemzetiségűekkel gyarapodott, de éltek a faluban református vallású magyarok is.

A pataki váruradalomhoz tartozó falut Mária királyné adományozta Perényi Péternek.

Kazinczy Ferenc nagyapja, Kazinczy Dániel 1739-ben vette zálogba dr. Perényi Antalnétól az alsóregmeci részbirtokát, ezzel bővítette örökségét.

Több forrás Regmecet Abaúj vármegyéhez tartozóként említi. A közigazgatási átszervezés során 1883-ban helyezték át – Kiskázmérral, Bistével, Széphalommal, Felsőregmeccel, Mikóházával, Mátyásházával és Villyel együtt – Zemplén vármegyéhez.

Az 1898. évi IV. törvénycikk állapította meg a község hivatalos nevét Alsóregmec formában, így is törzskönyvezték 1904-ben. Ekkor 500 lelkes község volt, s a mikóházi körjegyzőséghez tartozott.

A szomszédos településekkel szoros együttélés alakult ki. Felsőregmechez egyházi kötelék fűzte az alsóregmecieket, hiszen ott épült fel a 12. században (13., 14.századi bővítésekkel) román stílusban a kereszténnyé lett nép közös temploma, amely a reformáció korától a református hívek hajlékául szolgál. Mikóházával közigazgatási együttműködés alakult ki a körjegyzőség révén.

A történelem azonban nemcsak a szemmel látható változásokról, hanem sokkal inkább arról is szól, hogy kik birtokolták a szántóföldeket, réteket, írtásokat és erdőket. A családi és hivatali levéltárak őrzik azokat a peres iratokat és határozatokat, amelyek a birtokok jogvitáiról tudósítanak. A falu régi birtokosai közül a báró Sennyey Pált, Héricz Mártont, a Kazinczy családot említik gyakrabban a források.

A trianoni országhatár megítélése előtt Legenyével és Csörgővel eleven kapcsolatot tartottak. Csörgő vasútállomását a regmeciek is használták, 19.század végéig Alsóregmec határának része volt.

A falu népe megszenvedte az első világháborút, a trianoni országcsonkítást, ezek következményei valamilyen módon minden családot érintettek. Bár 1938 és 1944 között átmenetileg a szomszédos falvak visszakerültek Magyarországhoz, vészterhesen fenyegetett az újabb történelmi megpróbáltatás, amely a zsidók elhurcolásával kezdődött.

A II. világháború is veszteséget követelt. A harci cselekmények a Hegyközön is átsöpörtek, és találatok érték az alsóregmeci templomot is. 1944 decemberében a lakosság a lövöldözések elől igyekezett megbújni. Később a határban elhelyezett aknák szedtek még áldozatokat.

Alsóregmec helyzetéről érdekes adalékokat ismerhetünk meg egy 1968-ban készült felmérésből. Megtudhatjuk, hogy ekkor még nem jellemző az elköltözés a faluból, sokan jártak a sátoraljaújhelyi lemezgyárba dolgozni, a családok az egyke gyerekek helyett több gyermeket vállaltak. Az alsóregmeciek megőrizték vallásos meggyőződésüket és szokásaikat, a kánont még görögül, a feloldást ószláv nyelven mondta a papa, s rendszeresen volt búcsújárás. Az öregek még tótul beszéltek, de a középkorúak csak akkor, ha az öregekkel tárgyalnak, valamint a 25-35 éves fiatalok is beszélnek tótul az öregekkel, de egymás között csak magyarul.

A Kazinczy család Alsóregmecen

Kazinczy Ferenc neve Széphalmot idézi fel, Széphalom Kazinczyét.

Ott van a háza és sírhalma. Pedig a legfogékonyabb gyermekkor, a jellemformáló idő, az ifjúkori évei, méltatlan feledésbe borítva és háttérbe szorítva, a kevésbé ismert abaúji – zempléni falucskához, Alsóregmechez kötik a költőt. Itt van a szülői ház, ahonnan először próbálgatja szárnyait az ifjú, a Bózsva és a Ronyva völgyében, bárha ennek nincs “halma”, mégis, a fiatalkorban ez az otthon, a menedék. Bölcső volt ez a hely, az ifjúkor bölcsője, szüleinek házával. József öccse meglehetősen kemény ridegséggel azonban kiborította belőle, hogy helyét elfoglalja.

Borsod vármegyéből végérvényesen elszármazó Kazinczyak, főleg az erélyes és szorgalmas András (1660-1728) és Dániel (1685-1750) tovább gyarapítják abaúji és zempléni birtokaikat, míg végre József (1732-1774) birtokainak középpontjába Alsóregmecet teszi, a faluban lévő kúriát kiépíti, és ott rendezi be udvartartását.

Kazinczy József a maga korában nagyműveltségű, tanult ember, mint ősei is, akik között tollforgató emberek, tanult literátorok, vármegyei vezető tisztségviselők, egyházi patrónusok, országgyűlési követek, a magyar függetlenségi mozgalmak résztvevői szép számmal voltak. Bossányi Zsuzsannával kötött házassága után boldog családi életet élt Alsóregmecen. Itt születtek gyermekei: Dienes, Júliánna, László, Klára, Zsuzsánna, József és Miklós. A legidősebb a leghíresebb, magyar nyelv megújítója, Ferenc kivételével: ő az anyai nagyszülők házánál, a Bihar megyei Érsemjénben született 1759-ben. 8 éves koráig élt itt a gyermek. Ferenc rákapott az olvasásra. Az apa hamar felismerte a gyerek “könyvcsináló hajlamát”, s vitte magával mindenfelé, ahol láthatott és tanulhatott. 1768-ban egy évig tartó német nyelvgyakorlás és zenetanulás kezdődött. A 9 éves gyermek Ferenc és öccse életében a felvidéki szász városban, Késmárkon, a zenetanulás fuvolázásból, hegedülésből állt. A gyermek minden héten levelet írt haza, Regmecre a szülőknek, kedves történeteket kerekítve arról az időről, amikor a két “világot járt” Kazinczy-gyerek visszatér falujába.

Végre elkövetkezett Patak, a nagyhírű iskola. 1769-től tíz éven át Alsóregmecről szekerezik a diák Kazinczy a “múzsák iskolájába”, s már ekkor felfigyel a kisbányácskai “szép halom”-ra, ahová később házát építi.

15 éves korában elveszíti apját. A szelíd és gondoskodó Kazinczy József 1774. március 24-én halt meg, fiatalon, élete 42.évében egy rosszul kezelt ínhideg következtében. A 34 éves fiatal feleség egyedül marad a hét neveletlen gyermekével, s a nyolcadik Miklós, az apa halála után 5 hónappal születik. Az anya férfias eréllyel és buzgósággal vezette a férjétől rámaradt alsóregmeci birtokokat. Ferenc, a pataki iskolai évei után, lassan függetlenedik a családtól, előbb Eperjesen, majd Pesten végez törvénygyakorlatot, később zempléni és abaúji aljegyző, majd kassai kerületi tanfelügyelő lesz. 1791-ben azonban állásából elbocsájtják, s ismét visszatér Alsóregmecre. Itt folytatja írói működését, még szerkeszti az Orpheus új füzetét, Rousseau-t, Moliere-t, Goethét és Shakespeare-t fordít, korabeli folyóiratokba ír, levelezik barátaival, a magyar irodalom jeles képviselőivel.

Egyre érlelődnek benne a társadalomjavító, radikális eszmék. 1794-ben Szentmarjay Ferenc beszervezi a jakobinus mozgalomba. Erről tanúskodik egyik levele, amelyből már kiérződik a megtorlástól való félelem. A jakobinusok kegyetlen büntetése nem maradt el. Kazinczyt előbb halálra, majd 6 és fél évig tartó fogságra ítélik. Az író megjárta az osztrák birodalom legkegyetlenebb börtöneit. Ahonnan lehetett levelet írt anyjának és testvéreinek Alsóregmecre. 1801 júniusának végéig volt börtönbe. Kiszabadulása után családja nem fogadta szívesen a börtönviselt, megbélyegzett ” forradalmárt”. Érsemjén, Kázmér, Regmec után 1804-ben megházasodik, feleségül veszi gróf Török Zsófiát, és otthont teremtenek az akkor még alsóregmeci határhoz tartozó Széphalmon. Az alsóregmeci birtokrészt öccse, József kapja a testvérek közötti osztozkodás során. Ő lett tehát a szülői ház örököse, haláláig, 1855-ig. Felesége, Ragályi Mária 1839-ben halt meg. Őket temették elsőként a regmeci sírkertbe. Három gyermekük maradt: József, Amália és László. A regmeci birtokot László kapta meg, aki rövid életet élt. 31 éves korában ragadta el a halál. András nevü fia gazdálkodott az ősi birtokon. Családot nem alapított, ezért az ő halála után a 20. század első harmadától már nem az ősi Kazinczy familia, hanem Matuska Comáromy Miklós örökösei bírták az alsóregmeci bitokot.

A Kazinczy-kúriát végül Matuska Miklós és özvegy Matuska Miklósné adták el 1947 tavaszán a görög katolikus egyháznak lelkészlakás céljára. A regmeci sírkert így Kazinczy József családjának és talán Comáromy József családtagjainak ad végső nyughelyet.

A Kazinczy Ferenc Társaság megalakulásakor (1985) felvállalta névadójának kultuszát. Tudatosítani szeretné, hogy Alsóregmec jelentős szerepet játszott a család történetében és az író életében. A kezdeményezés jó segítőkre talált a község akkori és mai vezetésében, a falu lakói örömmel fogadták és segítik a Kazinczy- hagyományok felelevenítését. Így készült el az évek során a Kazinczy-kúria hajdani telkén az emlékmű, kis park létesült a családi temető helyén, emlékligetet alakítottak ki a falu központjában, felállították Kazinczy Ferenc szobrát, kiállításokon mutatták be a Kazinczyak helyi kötődését, felvették a kapcsolatot az író szülőfalujának, Érsemjénnek a vezetőivel, akiket szeretettel fogadtak közösségükben.